HUSZONKETTŐ

Bár a dolgok még nem rendeződtek el, Corran mégis örült, hogy végre visszatérhetnek a Hotel Imperialba. Erisi, Rima és ő éppen elég időt töltöttek a városban. A múzeum közelében kitört vihar lelassította őket, mert az áramkimaradás miatt nem működtek a mozgójárdák. Mint a legtöbb gyalogos, ők is félreálltak, és megvárták, amíg megjavítják a járdát, s közben a vihart nézegették, vagy a fényújság híreit olvasgatták. Corrannak szemet szúrt, hogy bár a közlekedés megbénult, a fényújságok kifogástalanul működnek.

Visszaúton a hotelbe egyikük sem beszélt sokat, de Corran elkapta Erisi bátorító pillantását, hogy tartsa kordában az érzelmeit. Méltányolta az igyekezetet, mert legalább eszébe juttatta, miféle bolondot kell játszania. Egy ízben majdnem megkérte, hogy hagyja abba, de a lelke mélyén tudta, hogy a megaláztatás megnyirbálja az egóját, és ettől elővigyázatosabb lesz.

Kinyújtotta a kezét, és Rima vállára tette.

- Elnézést szeretnék kérni a történtek miatt!

Fehér hajzuhatag söpört végig a kézfején, amint Rima feléje fordította a fejét.

- Talán én is tartozom egy bocsánatkéréssel.

- Egyáltalán nem.

- De igen - rózsaszín, kék és ezüstös fények váltogatták egymást a fehér haján, amint áthaladtak egy neonreklámokkal teli átjárón. - Az én világomon mindenkinek vannak túlélési bűnei. Nem akarjuk, hogy sajnálkozzanak rajtunk, ugyanakkor az emberek áldozathozatala gyakran tiszteletet vált ki. Közöttünk olyanok is vannak, akik több áldozatot hoztak másoknál...

- De te mindent elveszítettél.

- Ez igaz, de akinek a családja egy másik bolygón maradt, az kevesebbet veszített, mint az, akinek a rokona veszett oda. Sel esete, akárhogy is nézzük, tragikus - Rima lehajtotta a fejét, és a kezét nézte. - Amikor meghallottuk a hírt, mindannyian arra gondoltunk, mi hol voltunk az idő tájt, és a tragédia mindannyiunkat szíven ütött. Selnek nem voltak mellékgondolatai, azonnal átlátta a történtek jelentőségét. Az a néhány óra, amíg ezen elmélkedett, nem hagyott benne nyomokat.

Ahogyan bennem sem volt bosszú apám halála után.

- Igazad van, nehéz élete volt.

Erisi megtörölte izzadó tenyerét.

- Hajól értem, azt mondja, nem szabad másokat olyasmiért hibáztatni, amit nem tudtak kézben tartani. A szánalom és az elismerés között óriási a szakadék. Amikor lebecsülöd mások tragédiáját, megvonod tőlük az elismerést, és egyfajta patetikus szintre degradálod őket. És amikor tiltakoznak a szánalom miatt, a viselkedésüket óhatatlanul is a tragédia utóhatásaként fogod fel.

Corran lassan bólintott. A Lázadók soraiban egy alderaanira két dolog várhat: a bosszú, vagy a vágy, hogy elnyerje a többiek tiszteletét. Keresik az igazolást, mint én is, amikor bevittem Bosskot az apám meggyilkolása miatt. Küzdenek az érzés ellen, amit én is éreztem, amikor Loor szabadon engedte.

Elmosolyodott.

- Mindketten tévedtünk.

Rima megrázta a fejét.

- Nem, csak mindkettőnket félreinformáltak, és ezen változtatnunk kellett.

- Egyetértek.

Leléptek a mozgó járdáról, amely a Hotel Imperial előtt haladt el velük. Erisi a bejárat felé mutatott, és Rima lelassította a lépteit.

- Ugye velünk ebédelsz?

- Nem tudok - kezével maga mögé intett, a megtett sétára. - Valamit ellenőriznem kell. Holnap reggel kapcsolatba lépek veletek.

Corran és Erisi búcsút intett Rimának, majd liften lementek a lakosztályukba. Nem szóltak egymáshoz, de Erisi a szokottnál közelebb húzódott Corranhoz. Corran ezt nem különösebben bánta, mert a lány nyilvánvaló aggodalma eszébe juttatta, hogy nincs egyedül, és Erisiben olyan barátra talált, akiben bármikor bízhat. Tekintetéből és testtartásából mást is kiolvasott, de pillanatnyilag olyan zaklatott lelkiállapotban volt, hogy szinte mindent lehetetlennek ítélt.

Kinyitotta a szoba ajtaját, és maga elé engedte Erisit. Felkapcsolta a világítást, és egy pillantással felmérte, hogy senki nincs a szobában és minden a helyén van, ahogyan távozáskor hagyták. A fiókból ugyanúgy kilógott egy fekete zokni háromszögletű darabja, a fürdőszoba ajtaja ugyanúgy nyitva állt, s látni lehetett Erisi fogason lógó nyersselyem köntösét.

Az ajtó kattanva becsukódott mögöttük, és a világítás kialudt. Megfordult, és már érezte is Erisi kezét a mellén, amint lassan a háta mögé siklik. Érezte, hogy a lány teste hozzá simul, és ajkai pihekönnyű érintéssel vándorolnak a homlokától az orrán át az ajkához. Magához vonta, és ugyanolyan hevesen szájon csókolta, mint korábban a Grand Hallban.

Corran nem tudatosan, de máris a lány köré fonta a karját. Bal kezét a dzseki alá csúsztatta, úgy simogatta a hátát. Jobb kezével felnyúlt, és megtámasztotta a tarkóját. Mélyeket lélegzett, beszívta a lány parfümjének illatát. Amikor Erisi abbahagyta a csókolózást, és hátravetette a fejét, Corran a nyelvével a nyakától a fülcimpájáig felderítette a terepet.

Erisi lassan vonni kezdte maga után, és az ágy felé irányította. Corran megértette a szándékát, és tudta, ellen kéne állnia a felkínált csábításnak. Agyában racionális érvek igyekeztek megnyomni a vészkapcsolót, de mindannyiszor elvétették. A küldetés biztonsága nem számított, mert ha a birodalmiak el akarják vinni őket, úgysem tudnak elmenekülni. És ha a Birodalom tudja, hol tartózkodnak, mit sem számít, hogy együtt alszanak, vagy külön-külön.

Az, hogy mindketten a Zsiványkommandó tagjai, nem lehet akadály. Nawara Ven és Rhysati Ynr is egymásba szerettek, de attól nem teljesítették rosszabbul a feladatukat. Corran és Erisi korban, lélekben is illettek egymáshoz, és mindketten akarták, amire készültek. Még az sem számított, hogy másik világról, másik kultúrából származnak. Csak az számít, hogy most itt vagyunk A „most” szó ott visszhangzott a fejében, és emlékek sorát csalta elő. Emlékezett rá, hogy még a CorSecnél az apja, vagy Gil Bastra, vagy éppen ő arról beszélgetett a többiekkel, hogy a bűnözők mennyire ostobák, amiért a mának élnek. Mert a mának élni azt jelenti, hogy nem számolnak teteik következményeivel. Nem elővigyázatosak, nem készítenek tervet, emiatt olyan könnyű elkapni őket.

És a dolgok egyre rosszabbra fordultak. Emlékezett rá, hogy az apja sírt az anyja halálának évfordulóján. „Elsősorban azért volt jó anya és jó feleség, mert nem önmagára gondolt először. Anyád nem önző teremtés. Minden más előbbre való volt, ami neki kellett, az várhatott, mert akkor mi voltunk a fontosabbak neki. És később, amikor ő már nem volt, nélküle a későbbnek sem maradt értelme.”

Erisi nem hátrált tovább, és Corran lába az ágy szélét érintette. A lány lassan hanyatt feküdt az ágyon, és Corrant is vitte magával. Kissé ellenállt, de csak azért, hogy gyengédebben tudja Erisit lefektetni a takaróra. Az ablakon át beszűrődő gyenge fényben csak a körvonalait látta. A szürke árnyéka is vonzó volt, elég ahhoz, hogy képzeletében felidézze a látványát.

A kép elég hatásos volt ahhoz, hogy a katasztrófa érzését is elhomályosítsa benne. Corran emlékezett rá, mennyire hálás volt a sorsnak, amikor CorSec-es korában nem hált együtt Iellával. Ezzel részben megóvta a házasságát, részben elkerülte azt, hogy a viszonyuk megváltoztassa kettejük kapcsolatát. A barátságot és a bizalmat, ami így kettejük között kialakult, másképpen nem lehetett volna létrehozni. Igaz, hogy szívesen ragaszkodtak volna egymáshoz, de vonzalmukat más körülmények is meghatározták, így tartós kapcsolat nem alakulhatott ki közöttük.

És ezt is a körülmények határozták meg. Corran emlékezett rá, hogy Mirax a Noquivzoron azt mondta, Erisi nem volna jó partner neki. Csak itt, a Coruscanton jött rá, hogy a két nő mennyire különbözik egymástól. Akkoriban úgy gondolta, nem létesíthet kapcsolatot Erisivel, de most, ez a szituáció érvényteleníti a kétségeket. Erisi vonzó, engem is vonz, de valami és sincs rendben itt.

Valami a lelke mélyén azt súgta, valami nagyon nincs rendben. Az apja számtalanszor intette, hogy bízzon a megérzéseiben. Corran igyekezett megfogadni a tanácsot, és később megtanulta, hogy valahányszor nem hallgatott a megérzéseire, alaposan megbánta. Volt időszak, amikor leküzdötte a gyomrában érzett szorongást, de olyankor a dolgok mindig rosszra fordultak.

Corran elengedte magát, de a könyökére támaszkodva Erisi fölött maradt.

- Nem fog menni.

Erisi rámosolygott.

- Igazán nagyon jól csináltad.

- Komolyan mondom, nem megy - jobb karját elhúzva Erisi mellé feküdt. - Nem fog működni.

Erisi az oldalára fordulva megsimogatta az arcát.

- Mi a baj? Mit rontottam el?

- Nem a te hibád - megfogta a lány kezét, és megcsókolta a tenyerét. - És nem is arról van szó, hogy nem vagyok itt szívesebben, mint te...

- Ez csak most van, Corran. Nekem is szükségem van rá, neked is. Semmi nem változik meg ettől. Nem lesznek kötelezettségek. Nem lesz vádaskodás. Sem megbánás.

Erisi szavai enyhítően hatottak. Nem vonta kétségbe, hogy a lány komolyan gondolja, amit mond.

- Hallak, Erisi, és hiszek neked, de nem tudom, hogy a múltam részeként fogom-e tekinteni. Semmi nem változna közöttünk, ugyanazok maradnánk egymás számára, de nem tudom összevetni a múltammal. Mint mondtam, az én hibám, nem a tiéd.

Corran a hátára fordult, majd felült.

- most biztosan azt hiszed, idióta vagyok. Már nagyon sokszor közel kerültünk egymáshoz, de én mindig visszakoztam.

Erezte Erisi kezének érintését a hátán, amint a lány melléje telepedett.

- Valóban, bár zavar, de a tétovázásodat megnyerően jó tulajdonságaid közé sorolom.

- mindenesetre nagyon lehangoló lehetek.

Erisi elnevette magát.

- A humorérzéked is vonzó, kivéve, amikor pajzsként alkalmazod.

- Sajnálom.

Erisi megcsókolta Corran vállát.

- Tudod, Corran, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy az érzelmeik szerepet játszanak a döntéseikben. Sok ember megfelelő mértékben logikus tud maradni, bár az érzelmeik motiválják, de nem irányítják őket. A legtöbb azonban nem tétovázik, ha vannak is érzelmei. Azok csak később törnek a felszínre. A te képességed, hogy teljesen kizárd a döntéseidből az érzelmeidet, különlegessé, s ezért vonzóvá tesz.

- Vagy felesleges kísérlet tárgyává.

- Annyira azért nem.

- Már kezdek felengedni, láthatod. Adj még időt!

Erisi felsóhajtott mellette a sötétben.

- Lehet, hogy most ez a legokosabb, nem számít, mit akarunk. Most csak időre van szükségünk.

Corran Erisi árnyékára mosolygott.

- Hogy tudsz ennyire logikus maradni? Nem kellene megszégyenültnek érezned magad?

- Talán igen, de nem mindig engedhetem meg magamnak, hogy kordában tartsam az érzelmeimet - vállat vont. - Éppen most döntöttünk úgy, hogy elhalasszuk a kapcsolatunk természetére vonatkozó döntést. E tekintetben szégyent kellene éreznem, de nem hiszem, hogy egy ilyen érzés használna a kapcsolatunknak.

Corran bólintott.

- Igen, minden tekintetben igazad van.

- Akkor hát én most itt hagylak...

- Ne! - Corran elkapta a lány térdhajlatát. - Most elmegyek, sétálok egyet, hogy összerendezzem a gondolataimat. Van kulcsom, úgyhogy vissza tudok jönni. Nem tudom, az mikor lesz.

- Én meg nézek valami ennivalót. Előbb visszaérek, mint te, hacsak nem botlom egy hapan hercegbe, aki elragad, hogy távoli bolygójának hercegnőjévé tegyen. Bánkódnál utánam?

- Pillanatnyilag azt hiszem, igen - Corran felállt, és lehajolt, hogy homlokon csókolja Erisit. - Kösz, hogy ilyen megértő vagy.

- Kösz, hogy hagytál megértőnek lennem.

***

Jobbára az érzelmeitől vezérelve, mint józan gondolataitól, Corran otthagyta Erisit a lakásban, beszállt a liftbe, és megnyomta a legalsóbb szint gombját. Ez jóval mélyebbre vitte, mint ahol Rimával találkozott. A külsőre lehangoló sikátorok nem is voltak olyan rossz állapotban, noha a legmélyebb szintet testesítették meg, ahol Corran a Coruscantra jövetele óta valaha is járt.

Vállát behúzva, kezét mélyen banthabőr dzsekije zsebébe süllyesztve elindult. Nem érdekelte, merre jár, csak mehessen. A séta nem követel túl nagy szellemi igénybevételt, így bőven marad kapacitása olyasmiről elmélkedni, ami nincs összefüggésben immár egy hónapja tartó küldetésével.

Megpróbálta felderíteni kellemetlen érzéseinek forrását, de a választ nem találta meg. Ehhez nyilván sok köze volt a coruscanti tartózkodás miatti feszültségnek. Bár megtették a kellő elővigyázatossági lépéseket, a tény, hogy Kirtan Loor majdnem megpillantotta, azt jelentette, mindegy, mennyire óvatos az ember, előbb-utóbb elfogy a szerencséje.

Corran elmosolyodott. A CorScenél átfogalmaztak egy ősi jedi közmondást, hogy válaszolhassanak a bűnözőknek, akik azt tartották, hogy azért kapták el őket, mert elfogyott a szerencséjük. A jedi lovagok azt tartották, hogy olyasmi, hogy szerencse, nem létezik, csak az Erő van. Ők azt mondták a bűnözőknek, hogy olyasmi, mint rossz szerencse, nem létezik, csak a Koréliai Biztonsági Erők vannak.

Most még az sincs.

A Coruscanton szerte mindenfelé olvasható fényújságok híreiből megtudta, hogy a Diktátum feloszlatta a CorSecet, a javait és az embereit pedig beolvasztotta a Közbiztonsági Szolgálatba. Könnyű volt belátni, hogy ennek az volt az oka, hogy kiszűrjék a Diktátumhoz kevésbé lojális egyéneket, de bármi is volt a célja, Corran számára azt jelentette, hogy múltjának egy újabb szelete vált semmivé.

Felemelte a kezét, de az aranymedált nem találta. Cracken tábornok azt mondta, hogy ha megtartja, az nagyban veszélyeztetheti a küldetés sikerét, ezért Emtri gondjaira bízta. Tudta, hogy a droid biztonságban megőrzi a számára, és ennek tudata legalább annyira megnyugtatta, mintha ott érezte volna a mellén az érmét. Az érmére vésett jediarckép úgyis azt mondaná, hogy olyasmi, mint szerencse nem létezik

Úgy tűnt Corran számára, hogy elveszítette az élete értelmét. A CorSec-es időkben a dolgok olyan egyszerűnek látszottak. Tudta, kicsoda, és a környezetében mindenki ugyanúgy tudta. És bár a dolgok nem mindig voltak egyértelműen feketék-és-fehérek, vajmi kevés szürke árnyalat adódott. Nem volt nehéz megbirkózni a feladatokkal, ami azt jelentette, hogy könnyebb volt a lényegre koncentrálnia. Ha számba veszi az elmúlt öt évben az életét meghatározó kaotikus eseményeket, a negatív oldalon összpontosul a zöme. Az apja meghalt. Otthagyta a CorSecet, a barátai eltűntek. Menekülése során különféle személyazonosságok mögé bújt. A kiképzés kemény hónapjai után - amikor sorozatosan csak egy hajszál választotta el a haláltól -, most itt van a Coruscanton, és pontosan olyasvalakibe botlik, aki majdnem lebuktatja. Nem repülhet. Nincs meg a talizmánja, és azon kapja megát, hogy hiányzik Füttyös, Mirax, Ooryl meg a többiek.

Megborzongott. Ha csak a negatív dolgokat nézem, akkor jó okom van arra, hogy rejtve maradjak Hogy visszanyerje élete elveszettnek hitt értelmét, külön kell választania azokat a dolgokat, amiket irányítani tud.

Semmi más nem számít, mert azokra nem tud hatni. Csak a rendelkezésére álló lehetőségek manipulálásával tudja megőrizni pozícióját.

Ez pedig azt jelenti, hogy a küldetésre kell koncentrálnom. Azért vagyok itt, hogy felderítsem a biztonsági rendszereket, tehát azt kell tennem. Bólintott, és észrevette, hogy sétája során messzebbre és mélyebbre jutott, mint szándékozott. Korélián Coronet Citynek is van néhány lerobbant kerülete, de azok makulátlannak tűntek azzal összehasonlítva, ahol Corran találta magát. És itt semmit nem tehet a küldetés sikere érdekében - mivel a Birodalmi Biztonsági Erők ilyen mélyre nem merészkednek. Elhatározta, hogy tovább áll. Ehhez át kellett botorkálnia egy halom siklóbringa között, ami egy kantin fala mellett várakozott. Ha valaha volt is valamilyen felirat a falon vagy az ajtón, hogy miféle hely lehetett ez, az már régen lekopott onnan. Csupán egy hologram vibrált a bejárat felett: egy fehér, rohamosztagos-sisakot ábrázolt, ami rendszeres időközökben négyfelé, majd egészen apró darabokra hasadt. Ennek jelentése egy percig elgondolkoztatta. Hamarosan leért egy lépcsőn, ahol narancssárga fényözön fogadta, és végre egy felirat: „Főhadiszállás”, vagy valami hasonló, mert a betűk jócskán vibráltak.

Corran néhány seloniai nyomába szegődött, hátha azok elvezetik egy világosabb és jobb atmoszférájú helyre. A folyosó kiszélesedett, majd egy előtérbe torkollt, ami mögött ott volt a háromszögletű alaprajzú bár. A vastag füstben Corran ki tudta venni az asztalokat, és a háttérben a bokszokat. Az egyik sötét sarokban fekete függönnyel takart ajtó lapult, nyilván a hely kellegéből fakadóan a kuncsaftokra vadászó hölgyek számára fenntartott zugokat rejtette. Az ajtó mellett lövésnyomok sorakoztak. A padlótól egy méter magasságban kezdődtek és egy átlagos rohamosztagos fejének magasságáig tartottak. Corran ezt részben megnyugtatónak tartotta, ugyanakkor nem tudta összeegyeztetni a hely szellemével. Minél előbb kijutok innen, annál jobban fog tetszeni ez a hely.

Igyekezett lazának látszani. Amint a bárpulthoz ért, a kezét lassan kivette a zsebéből, és leült az egyik szélső székre. Egy erős felépítésű, ujjatlan tunikát viselő quarren nőstény támaszkodott a pultra közvetlenül előtte.

- Látom, eltévedtél.

Corran egy pillanat alatt felidézte magában a CorSec-es időket, amikor rendszeresen jártár Coronet City kantinjait.

- Ha gondolkodni akartam volna, nem ide jövök. Egy lominsört - elég határozottan szólt a nőre ahhoz, hogy megváltoztassa a róla kialakított véleményét. Miközben megfordult, hogy teljesítse a rendelést, csápjai alatt valami káromkodásfélét dünnyögött. Corran rájött, hogy az öltözete túl jó állapotban van ahhoz, hogy beleférjen az itteni képbe. A legtöbb vendég köpenyt viselt, no nem azért, hogy megfeleljen a divathóbortnak, hanem, hogy elrejtse a kilétét. Márpedig ilyen helyre többnyire olyanok járnak, akik nem szívesen fedik fel a személyazonosságukat.

A nőstény visszatért egy pohárka sörrel, aminek a fele hab volt. Corran néhány kreditet dobott az asztalra, ami nyomban eltűnt a szürke kézben. Beleivott a sörbe és megállapította, hogy nem is olyan rossz, mint számította, noha egy kis hűtés a javára vált volna. A helyiségben található legkisebb pohárban kapta a sört, nyilván látszott rajta, hogy nem ugyanazzal a mértékkel issza a sört, mint a vendégek zöme. Tudta, hogy még egyszer nem fogják kiszolgálni, és azt sem nézik el, ha sokáig ücsörög az itala felett.

Ugyanezen okból, ha megpróbálna kisétálni, a törzsvendégek úgy körbefognák, mint verpint a kitinpáncél. Ha elfutna, ugyanazt érné el, mintha nyíltan mutogatná a kreditjeit, vagy kigombolná a dzsekijét, hogy lássák, nincs nála fegyver. Egy percig fontolgatta, hogy vásárol valakitől egy kábítót, de akkor közvetlen kapcsolatba kerülne egy fegyveressel, aki nyilván egyszerűbbnek tartaná lelőni és kifosztani őt, mint eladni neki egy stukkert.

Corran tehát a bárpultnak támaszkodott, és belekortyolt a sörébe. Rájött, hogy nem a legkedvezőbb helyzetben van, és lassan körbefordult, hogy felmérje a potenciális veszélyforrásokat. Tucatnyi bűnöző képmása kavargott az agyában. A jelenlévőket elsődlegesen a fajuk szerint osztályozta, majd aszerint, hogy láthatóan mennyi érdeklődést mutat iránta, amikor ránéz. Hétméteres körzetben két elsőosztályú nehézfiút számolt meg, fél tucat másodosztályú csirkefogót, meg egy gamorreait, aki a láttán annyira megijedt, hogy Corran ösztönösen CorSec-es emlékei között kezdett kutatni, hogy vajon miféle bűnöző lehet az illető. Elsápadt, és elindult a bal oldali hátsó ajtó felé.

Micsoda? Corran hunyorgott, megrázta a fejét, majd kimeresztette a szemét. A kavargó füstben megpillantott egy magas alakot. Vele szemben ült, köpenyt, kalapot viselt. Tycho Celchut látta. Lehetetlen.

Oldalt pillantott, majd harmadszor is odanézett. Akihez beszélt, előtte állt, így részben eltakarta az egység másodtisztjét. Megpillantva az alakot már nem is érdekelte Tycho Celchu, mert a füst és a félhomály ellenére is tudta, hogy az illető csak egyvalaki lehet.

Kirtan Loor.

Corran megitta a sörét, és lassan megkerülte a bárpultot. Loor és Tycho! Birodalmi ügynök! Tudhattam volna...

Nekiütközött egy hatalmas termetű trandoshainak, és lepattant a hüllő pikkelyes hasáról. Valaki megragadta a vállát, és már érezte is a fegyver csövét a bordái között. A trandoshai elzárta a menekülés útját.

- Sehova nem mész, haver...

Corran oldalt fordult, de nem tudta kivenni, ki szegezi neki a fegyvert. Csak annyit tudott megfigyelni, hogy az illető köpenye alatt komlink lapul, és belőle egy drót vezet a jobb füléig. Amikor ismét balra fordult, látta, hogy a köpenyes alak eltűnik a hátsó ajtón át. Tychónak nyoma veszett.

Corran teljesen kétségbe esett, de tudta, hogy a dolgok még ennél is rosszabbra fordulhatnak. És fordultak is. Mégpedig pillanatok alatt.

Az ajtó mögül, amely elnyelte a köpenyes alakot, előkerült egy tiritarka ruhába öltözött fickó. A füstben Corran nem tudta kivenni, hogy ki lehet az, mígnem egészen közel ért, és a fény megcsillant rombusz alakú pupilláján.

Corran megrázta a fejét.

- Hogy érzed magad, amikor nincs nálad fegyver?

Zekka Thyne nem vesződött azzal, hogy elmosolyodjon.

- Egyre gondoltunk - hátranyúlt, és maga mellé vonta Inyri Forgét. A lány szótlanul átnyújtott neki egy kábítót. - Na persze, most már van fegyverem, és ötletem is, hogy mit kezdjek vele.